folytköv
és vége
a vizsga
Hihetetlen, de eljött a vizsga ideje is. Összeszedtem egy dokumentumba a vizsgafeladatokat, hogy itt is meglegyen egyben.
Meg kell hogy mondjam (írjam), a szerencse sok esetben mellém állt. A felkészüléshez való hozzáállásom alapján sokkal rosszabb is lehetett volna a bizonyítvány. Viszont a húzott tételek alapján - a hanyag felkészülés ellenére is - jobbat is kihozhattam volna végeredménynek.
Persze, ez most hülyén hangzik, hiszen ha annyira akartam, akkor miért nem készültem rendesen, ugye? Természetesen mentség nincs. Viszont 9 nap alatt zavarták le a 17 vizsgát (ebben volt egy vasárnap, tehát inkább 8 nap, de egy-egy csoportnak 3-3 nap volt a szóbeli és gyakorlati, 2 nap pedig közösen volt az írásbelire), közben még kétszer utaztam is haza-vissza. Így egy kicsit lankadt az érdeklődésem a tanulás iránt.
Már elárulhatom, hogy mi volt a célom. Kezdettől fogva (mármint a tanfolyam kezdetétől fogva) 100%-ot akartam a két fogászati modulból. A vizsgák kezdetekor már azt is kimondtam, hogy a többi négy modulból minimum 90%-ot kell teljesítenem. Nos, ennek éppen a felét sikerült véghezvinnem. A két 100% meglett, plusz egy modulból 92. De elégedett vagyok a végső eredménnyel, mert igazából nem is gondoltam, hogy ilyen hanyag felkészülés után még a kiemeltek között fogok végezni. :) Igen. Három ember lett kiemelve a csoportomból, köztük én voltam az egyik.
Sok tanulságot levontam a vizsgából. Rájöttem, hogy nem tudok normálisan gondolkodni, a gondolataimat összeszedni a tétel kihúzása utáni felkészülési időben. :) Legalábbis az első feleletnél nagyon nehezemre ment. Aztán az utolsó napra már kezdtem belejönni.
Van tapasztalat, van hiányosság. Lehiggadt fejjel már tudom, mit kellett volna másképp mondani, csinálni. Ezek tudatában fogok nekivágni a dentálhigiénikus szakmának - majd valamikor.
Meg kell hogy mondjam (írjam), a szerencse sok esetben mellém állt. A felkészüléshez való hozzáállásom alapján sokkal rosszabb is lehetett volna a bizonyítvány. Viszont a húzott tételek alapján - a hanyag felkészülés ellenére is - jobbat is kihozhattam volna végeredménynek.
Persze, ez most hülyén hangzik, hiszen ha annyira akartam, akkor miért nem készültem rendesen, ugye? Természetesen mentség nincs. Viszont 9 nap alatt zavarták le a 17 vizsgát (ebben volt egy vasárnap, tehát inkább 8 nap, de egy-egy csoportnak 3-3 nap volt a szóbeli és gyakorlati, 2 nap pedig közösen volt az írásbelire), közben még kétszer utaztam is haza-vissza. Így egy kicsit lankadt az érdeklődésem a tanulás iránt.
Már elárulhatom, hogy mi volt a célom. Kezdettől fogva (mármint a tanfolyam kezdetétől fogva) 100%-ot akartam a két fogászati modulból. A vizsgák kezdetekor már azt is kimondtam, hogy a többi négy modulból minimum 90%-ot kell teljesítenem. Nos, ennek éppen a felét sikerült véghezvinnem. A két 100% meglett, plusz egy modulból 92. De elégedett vagyok a végső eredménnyel, mert igazából nem is gondoltam, hogy ilyen hanyag felkészülés után még a kiemeltek között fogok végezni. :) Igen. Három ember lett kiemelve a csoportomból, köztük én voltam az egyik.
Sok tanulságot levontam a vizsgából. Rájöttem, hogy nem tudok normálisan gondolkodni, a gondolataimat összeszedni a tétel kihúzása utáni felkészülési időben. :) Legalábbis az első feleletnél nagyon nehezemre ment. Aztán az utolsó napra már kezdtem belejönni.
Van tapasztalat, van hiányosság. Lehiggadt fejjel már tudom, mit kellett volna másképp mondani, csinálni. Ezek tudatában fogok nekivágni a dentálhigiénikus szakmának - majd valamikor.
elmélet
Tudtam, hogy lesznek "töltelék" tantárgyak, hisz mindig vannak. De ennyi? Amikor megláttam ezt az órarendet, kicsit megijedtem. Fél évig semmi fogászat?
Ha nagyon megerőltetem magam, akkor mindegyiket hozzá tudom kapcsolni a fogászathoz. Tágabban az egészségügyhöz. Mert ugye remélhetőleg egészségügyi dolgozó leszek, kicsit szélesebb körben kell gondolkodni, nem lehet csak a fogászatra koncentrálni.
De, amit egyes előadók (tisztelet a kivételnek, mert vannak) elmondtak és követeltek a tantárgyukon belül, annak tényleg semmi köze nem volt az egészségügyhöz sem, nemhogy a fogászathoz.
A jogot tudom legjobb példának felhozni. Az egészségügyi törvényt pl. helyből átugrottuk, egy szó sem esett róla. :) De pl. szociológiából sem beszéltünk mondjuk a szociális viszonyok és az egészségi állapot, kultúra kapcsolatáról, vagy mit tudom én. A legérdekesebb előadás volt, az nem vitás, de nem érzem, hogy ettől egy lépéssel is előrébb kerültem a fogászati asszisztenssé válásom felé vezető úton.
Persze, az sincs kizárva, hogy évek múltán döbbenek rá ezen tantárgyak hasznosságára.
Azért elég szoros volt az első félév az állandó vizsgák miatt. Mert amúgy szerettem járni és szívesen hallgattam még a pszichológiát is, csak sok volt a vizsga. Sose volt még ilyen sok vizsgám. Oké, túl vagyok rajta, megcsináltam és - utólag bevallom - élveztem is. :)
Szeretek a suliba járni és ki sem hagynék egy alkalmat sem! Csak azt sérelmezem, hogy egyesek nem tudnak felnőtt, intelligens ember módjára viselkedni. Félhangosan, hangosan beszélgetnek, zavarják az előadást, az előadót és a csoportot. Nem értem, hogy nem lehet megadni a tiszteletet az előadónak, aki a hétvégéjén veszi magának a fáradságot és este hétig próbál tudást önteni belénk. Hát tanulni jöttünk, nem? Vagy én vagyok túl jólnevelt?
Egyébként egyáltalán nem csodálkozom ezen, ha arra gondolok, hogy a bemutatkozások során azt tapasztaltam (mert figyeltem ám!), hogy nem sok hozzám hasonló motiváltságú ember van a csoportban. Sokan kényszerből jöttek, az előírások miatt (na jó, ők már a szakmában dolgoznak), még többen azért, hogy legyen egy (esetleg) újabb "majd valamire jó lesz ez is" szakmája (ez számomra nem magyarázat, hisz nem a fogászat miatt tanulnak)... Szóval egy kezemen meg tudom számolni, hányan mondták azt, hogy a fogászat érdekli őket, ebben képzelik el a jövőjüket...
Nemrég megkezdődött a második félév a várva várt tantárgyakkal. Íme a menetrend.
Ha nagyon megerőltetem magam, akkor mindegyiket hozzá tudom kapcsolni a fogászathoz. Tágabban az egészségügyhöz. Mert ugye remélhetőleg egészségügyi dolgozó leszek, kicsit szélesebb körben kell gondolkodni, nem lehet csak a fogászatra koncentrálni.
De, amit egyes előadók (tisztelet a kivételnek, mert vannak) elmondtak és követeltek a tantárgyukon belül, annak tényleg semmi köze nem volt az egészségügyhöz sem, nemhogy a fogászathoz.
A jogot tudom legjobb példának felhozni. Az egészségügyi törvényt pl. helyből átugrottuk, egy szó sem esett róla. :) De pl. szociológiából sem beszéltünk mondjuk a szociális viszonyok és az egészségi állapot, kultúra kapcsolatáról, vagy mit tudom én. A legérdekesebb előadás volt, az nem vitás, de nem érzem, hogy ettől egy lépéssel is előrébb kerültem a fogászati asszisztenssé válásom felé vezető úton.
Persze, az sincs kizárva, hogy évek múltán döbbenek rá ezen tantárgyak hasznosságára.
Azért elég szoros volt az első félév az állandó vizsgák miatt. Mert amúgy szerettem járni és szívesen hallgattam még a pszichológiát is, csak sok volt a vizsga. Sose volt még ilyen sok vizsgám. Oké, túl vagyok rajta, megcsináltam és - utólag bevallom - élveztem is. :)
Szeretek a suliba járni és ki sem hagynék egy alkalmat sem! Csak azt sérelmezem, hogy egyesek nem tudnak felnőtt, intelligens ember módjára viselkedni. Félhangosan, hangosan beszélgetnek, zavarják az előadást, az előadót és a csoportot. Nem értem, hogy nem lehet megadni a tiszteletet az előadónak, aki a hétvégéjén veszi magának a fáradságot és este hétig próbál tudást önteni belénk. Hát tanulni jöttünk, nem? Vagy én vagyok túl jólnevelt?
Egyébként egyáltalán nem csodálkozom ezen, ha arra gondolok, hogy a bemutatkozások során azt tapasztaltam (mert figyeltem ám!), hogy nem sok hozzám hasonló motiváltságú ember van a csoportban. Sokan kényszerből jöttek, az előírások miatt (na jó, ők már a szakmában dolgoznak), még többen azért, hogy legyen egy (esetleg) újabb "majd valamire jó lesz ez is" szakmája (ez számomra nem magyarázat, hisz nem a fogászat miatt tanulnak)... Szóval egy kezemen meg tudom számolni, hányan mondták azt, hogy a fogászat érdekli őket, ebben képzelik el a jövőjüket...
Nemrég megkezdődött a második félév a várva várt tantárgyakkal. Íme a menetrend.
iskola
Történetemben elérkeztem egy nagy-nagy állomáshoz, ahol kb. 15 hónapot (ebben van két hónap nyári szünet) fogok tölteni: elkezdtem végre iskolába járni.
Közelebb nem lévén, Budapesten okíttatom magam. Átlagban háromhetente pénteken és szombaton, reggel nyolctól este hétig van suli. A következő konzultációtól ezentúl minden szombaton vizsgával kezdünk. Minimum két tárgy kerül sorra, de lesz olyan alkalom, hogy négy, egyszer meg öt tantárgyból kell beszámolni tudásunkról.
Ez már újfajta, modulrendszerű okj-s képzés, aminek a végén felsőfokú végzettséggel leszek gazdagabb. Hat modul van összesen, ebből csak kettő szól kimondottan a fogászatról. Az első négy modul általános, amit ugyanúgy tanulnak a gyógyszertári és az általános asszisztensek is.
A hat modulon belül 26 tantárgy van. Ebből az első négybe 18, a két szakmaiba 8 tantárgy tartozik. A nyári szünetig 5 hónapot megyünk. Ezalatt 17 tantárgyból már le is vizsgázunk. :) Nyári szünet utánra marad az anatómia és a két szakmai modul.
Elég szoros(nak tűnik) az eleje. Nem egészen így képzeltem, bár sejtettem, hogy nem egy fáklyásmenet lesz, hiszen eleget tanulmányoztam már a rendszert.
Nem panaszkodok. Egyelőre nagyon élvezem. Örülök, hogy végre sok-sok érdekességet hallok, tanulok, hogy a megszokottól kissé más közegben mozgok...
Közelebb nem lévén, Budapesten okíttatom magam. Átlagban háromhetente pénteken és szombaton, reggel nyolctól este hétig van suli. A következő konzultációtól ezentúl minden szombaton vizsgával kezdünk. Minimum két tárgy kerül sorra, de lesz olyan alkalom, hogy négy, egyszer meg öt tantárgyból kell beszámolni tudásunkról.
Ez már újfajta, modulrendszerű okj-s képzés, aminek a végén felsőfokú végzettséggel leszek gazdagabb. Hat modul van összesen, ebből csak kettő szól kimondottan a fogászatról. Az első négy modul általános, amit ugyanúgy tanulnak a gyógyszertári és az általános asszisztensek is.
A hat modulon belül 26 tantárgy van. Ebből az első négybe 18, a két szakmaiba 8 tantárgy tartozik. A nyári szünetig 5 hónapot megyünk. Ezalatt 17 tantárgyból már le is vizsgázunk. :) Nyári szünet utánra marad az anatómia és a két szakmai modul.
Elég szoros(nak tűnik) az eleje. Nem egészen így képzeltem, bár sejtettem, hogy nem egy fáklyásmenet lesz, hiszen eleget tanulmányoztam már a rendszert.
Nem panaszkodok. Egyelőre nagyon élvezem. Örülök, hogy végre sok-sok érdekességet hallok, tanulok, hogy a megszokottól kissé más közegben mozgok...
2010. február 13.
"Ma kezdődik életem hátralévő része."
(graffiti)
Röviden így jellemezhetném ezt a szombati napot, ami az utóbbi pár hónapom legboldogabb napja. Beiratkoztam a budapesti suliba, immáron fogászati asszisztens hallgató vagyok.
Délelőtt volt a beiratkozás, tandíj első részletének befizetése, általános tájékoztató. Délután pedig már kezdődött az oktatás.
Miközben a szakmai vezetőnk tájékoztatóját hallgattam a képzés rendszeréről, azon gondolkodtam, hogy te jó isten!, mit keresek én itt? El sem hiszem, hogy itt ülök a fővárosban egy díszteremben és ilyen szavak röpködnek körülöttem, hogy: fogászat, fogpótlás, tömőanyagok, szonda, gyökérkezelő műszerek, stb. :)
Egyébként hirtelen kicsit elbizonytalanodtam. Persze, tudom, ez attól van (mindig így szokott lenni), mert elsőre a rengeteg információ ijesztő. De idővel minden szépen kialakul, helyére kerül.
A lényeg, hogy végre ráléptem arra az útra, amin, ha végigmegyek, többé nem csak mint "szenvedő alany" leszek része a fogászatnak. :)
(graffiti)
Röviden így jellemezhetném ezt a szombati napot, ami az utóbbi pár hónapom legboldogabb napja. Beiratkoztam a budapesti suliba, immáron fogászati asszisztens hallgató vagyok.
Délelőtt volt a beiratkozás, tandíj első részletének befizetése, általános tájékoztató. Délután pedig már kezdődött az oktatás.
Miközben a szakmai vezetőnk tájékoztatóját hallgattam a képzés rendszeréről, azon gondolkodtam, hogy te jó isten!, mit keresek én itt? El sem hiszem, hogy itt ülök a fővárosban egy díszteremben és ilyen szavak röpködnek körülöttem, hogy: fogászat, fogpótlás, tömőanyagok, szonda, gyökérkezelő műszerek, stb. :)
Egyébként hirtelen kicsit elbizonytalanodtam. Persze, tudom, ez attól van (mindig így szokott lenni), mert elsőre a rengeteg információ ijesztő. De idővel minden szépen kialakul, helyére kerül.
A lényeg, hogy végre ráléptem arra az útra, amin, ha végigmegyek, többé nem csak mint "szenvedő alany" leszek része a fogászatnak. :)
várakozás
Még mindig.
Az intézmény képzését már elfogadta az "új pálya bizottság", ez mindenképp jó jel. Az a baj, hogy most meg nincs elég jelentkező. :( Na, kezdődik elölről az egész. Sajnos, be kell látnom, ha így haladunk, sose kezdődik el a képzés, hiszen tavaly februárban is a létszám hiánya miatt tolódott minden.
Muszáj volt átgondolnom a tervemet. Újból szétnéztem a neten. Találtam egy budapesti tanintézményt, akik évente kétszer is indítanak csoportot. Ráadásul kb. 100.000 Ft-tal kevesebb a tandíj, jóval kedvezőbb havi részletekben lehet fizetni. A tanfolyam végén pedig vissza lehet kapni a teljes tandíjat, ha kitűnőre vizsgázok a modulzárókon és a végső vizsgán is. Ez mindenképp egy plusz motiváció, bár én enélkül is törekednék állandóan az ötösre. :)
Miközben a részleteket egyeztettem a tanfolyam felelősével, egyre szimpatikusabbá vált a gondolat, hogy miért is ne járhatnék én Budapestre. Igaz, nagyon nagy áldozat ez, főleg így, hogy lehet, félúton elfogy a pénzem, de 13 hónap nem a világ. Úgyhogy mindent alaposan átgondolva (remélhetőleg), megfontolva, mérlegelve, vállalva a kockázatot, tegnap elküldtem a jelentkezésemet, amit pár óra múlva vissza is igazoltak.
Lehet, hogy végre február 13-án elkezdődik valami...
Egy kicsit bánt, hogy miközben én változatlan lelkesedéssel készülök az új szakmámra, anyám ilyeneket vág a fejemhez, hogy "és ha ezzel sem tudsz semmit kezdeni?". Kicsit rosszul esik, hogy nem biztat inkább, de szerencsére a lelkesedésem és a hitem nagyobb annál, hogy ezt a szívemre vegyem. Különben sem értem, miért mondja, hiszen az eddigi szakmáimnak is hasznát vettem minden munkámban és ezután is hasznát fogom venni, még a fogászati asszisztenskedésben is.
Amúgy meg igaza van, ha helyben gondolkodunk. Egyrészt én már régen túlléptem a város határait, tudom én is, hogy itt a két fogorvosnak megvan a saját asszisztense, nincs helyem. Hacsak az egyik asszisztens addig ki nem dől...
Másrészt pedig, szakképesítéssel már minden fogászati asszisztens állást nyugodt szívvel megpályázhatok.
A harmadik meg, én tudom, amit ő nem: már most is van ötletem, lehetőségem a képzés utáni elhelyezkedésre... :))
Az intézmény képzését már elfogadta az "új pálya bizottság", ez mindenképp jó jel. Az a baj, hogy most meg nincs elég jelentkező. :( Na, kezdődik elölről az egész. Sajnos, be kell látnom, ha így haladunk, sose kezdődik el a képzés, hiszen tavaly februárban is a létszám hiánya miatt tolódott minden.
Muszáj volt átgondolnom a tervemet. Újból szétnéztem a neten. Találtam egy budapesti tanintézményt, akik évente kétszer is indítanak csoportot. Ráadásul kb. 100.000 Ft-tal kevesebb a tandíj, jóval kedvezőbb havi részletekben lehet fizetni. A tanfolyam végén pedig vissza lehet kapni a teljes tandíjat, ha kitűnőre vizsgázok a modulzárókon és a végső vizsgán is. Ez mindenképp egy plusz motiváció, bár én enélkül is törekednék állandóan az ötösre. :)
Miközben a részleteket egyeztettem a tanfolyam felelősével, egyre szimpatikusabbá vált a gondolat, hogy miért is ne járhatnék én Budapestre. Igaz, nagyon nagy áldozat ez, főleg így, hogy lehet, félúton elfogy a pénzem, de 13 hónap nem a világ. Úgyhogy mindent alaposan átgondolva (remélhetőleg), megfontolva, mérlegelve, vállalva a kockázatot, tegnap elküldtem a jelentkezésemet, amit pár óra múlva vissza is igazoltak.
Lehet, hogy végre február 13-án elkezdődik valami...
Egy kicsit bánt, hogy miközben én változatlan lelkesedéssel készülök az új szakmámra, anyám ilyeneket vág a fejemhez, hogy "és ha ezzel sem tudsz semmit kezdeni?". Kicsit rosszul esik, hogy nem biztat inkább, de szerencsére a lelkesedésem és a hitem nagyobb annál, hogy ezt a szívemre vegyem. Különben sem értem, miért mondja, hiszen az eddigi szakmáimnak is hasznát vettem minden munkámban és ezután is hasznát fogom venni, még a fogászati asszisztenskedésben is.
Amúgy meg igaza van, ha helyben gondolkodunk. Egyrészt én már régen túlléptem a város határait, tudom én is, hogy itt a két fogorvosnak megvan a saját asszisztense, nincs helyem. Hacsak az egyik asszisztens addig ki nem dől...
Másrészt pedig, szakképesítéssel már minden fogászati asszisztens állást nyugodt szívvel megpályázhatok.
A harmadik meg, én tudom, amit ő nem: már most is van ötletem, lehetőségem a képzés utáni elhelyezkedésre... :))
"b" terv nélkül
Mindent egy lapra téve fel, otthagytam a munkát, ismét munkanélküli lettem. Jelentkeztem újra a képzésre és vártam.Egyrészt arra, hogy az "új pálya" program újra beinduljon, lehetőleg még a képzés tervezett indulása előtt, másrészt meg arra a telefonhívásra, hogy végre kezdhetek.
Egy hónapom tervezgetéssel telt. Nem tudom, miért, de nagyon bíztam benne, hogy szeptemberben én is tagja lehetek a csoportnak, akik elkezdik a tanulmányaikat. Igazából bele se gondoltam, mi lesz, ha nem jön össze. Abban sem mertem hinni, hogy elindul a képzés, mert eddig még mindig csúszott valami miatt.
Pechemre, most elindult. Sajnos az "új pálya" program viszont akkor még nem, így - mivel kis megspórolt pénzem a tandíjnak még a felére sem volt elég - kénytelen voltam ismét lemondani az áhított szakma megszerzéséről.
A fájdalmas telefonbeszélgetést bőgés követte, majd átadtam magam megint a várakozásnak...
az a három hónap
Az ilyenkor szokásos hivatalos ügyek elintézése után május 4-én vonatra szálltam és elzötyögtem új munkahelyem színhelyére, hogy első munkanapomat teljesítsem.Nem idegen helyre mentem, ismerős arcok közé. Leendő közvetlen munkatársaimat nagyjából ismertem a régi munkahelyi kapcsolatból. Igaz, akkor nem túl sokat beszéltünk, mert nem voltunk közvetlen kapcsolatban. Személyesen még ritkábban találkoztunk.
Ennek ellenére mindenki úgy fogadott, mintha ezer éve ismerősök lennénk. Nagyon jó, ugyanakkor meglepő és furcsa érzés volt. Tiszta szívből örültek nekem, ez igazán jólesett.
Az elődöm igyekezett minden munkát gyorsan átadni. Első pár napon elég nagy káosz keletkezett a fejemben, kicsit meg is ijedtem. De tudtam, hogy ez csak kezdeti kuszaság, amikor már önállóan kell dolgoznom, akkor minden rendben lesz. Úgy is lett. Hamar kialakítottam a magam szokásait. Úgy érzem, a munkába is hamar beletanultam, belejöttem. El is vártam magamtól, hiszen - az egyik felét - már egyszer csináltam. Igaz, voltak azóta változások, de azokat is megszoktam.
A munkám másik felétől féltem egy kicsit. De félelmem alaptalannak bizonyult, hiszen azt még hamarabb megtanultam, mint a másikat.
Szóval tetszett a munka, az új légkör, a régi-új munkatársak, az ingázás. Nagyon szerettem a vonatozást. Akkoriban rengeteg könyvet kiolvastam. Már ezért megérte. :)
Volt a munkának egy árnyoldala is. Mégpedig az iskola, amit a hátam közepére sem kívántam. Első két hónapban szóba sem került, a harmadikban már pedzegették a felettesek. Persze én is fejben tartottam, nézegettem is a lehetőségeket.
Ugyanúgy fejben tartottam az igazi célomat is. Ezért, amikor közeledett a próbaidő vége, ismét felvettem a kiszemelt képző céggel a kapcsolatot. Kiderült, hogy szeptember végén indítanak fogászati asszisztens képzést.
Ezelőtt volt nálunk a szokásos dobfesztivál. Rendszeresen kijárok rá unokatesómmal. Persze megbeszéltük, kivel mi történt, milyen terveink vannak, hogy vagyunk mostanában. Nagy dilemmámmal előálltam. Ő pedig kerek-perec kijelentette, látja rajtam, hogy nem vagyok túl boldog.
Igaza volt. Tényleg nem voltam. Mert közeledett a próbaidő - és egyben a szerződésem lejártának napja - vége. Eddig is az volt a tervem, hogy a próbaidő végén lelépek. Ez a dobfesztiválos beszélgetés pedig megerősítette elhatározásomat. Ehhez hozzájárult még a hír, hogy szeptember végén tanfolyamindulás.
Mégis kétségeim voltak. Megint elkezdett járni az agyam, és már ott tartottam, hogy szemét vagyok, átvertem az egész bagázst. Már megint a mások érdekeit néztem.
És akkor bekeményítettem. Utolsó előtti hét péntek reggel bementem és első dolgom az volt, hogy megírtam a felmondásomat. Délután meg kezembe kaptam a hosszabbítást. :)
Tényleg sajnáltam őket otthagyni. Annyira örültek nekem és bíztak bennem. Bíztak a munkámban. Ilyen nem volt a másik munkahelyemen. Ez mindennél többet ér.
Nagyon sokat jelentett nekem ez a három hónap. Az ezelőtti időszakhoz képest még jobban, a még azelőttihez képest teljesen kinyíltam. A munkámból adódóan az idegenekkel is beszédesebb lettem.
Majdnem hagytam magam rábeszélni a hosszabbításra, majdnem elgyengültem. Végül fájó szívvel búcsút vettem tőlük...
húsvéti rémálom
A szocival való szakítás nem jelentette egyben a munkatársakkal való szakítást is. Természetesen tartottam velük a kapcsolatot. Ha összefutottunk az utcán vagy akárhol, mindig váltottunk egy-két szót. Megbeszéltük az újabb fejleményeket, beszámoltunk, kivel, mi történt azóta.
Nem volt ez másképp a vidéki telephely munkatársaival sem. Velük személyesen nem találkoztam, de az internetnek és telefonnak hála, email-ben és sms-ben, néha szóban tartottuk a kapcsolatot.
Egyszer csak azzal állt elő az ottani vezető, hogy menjek hozzá dolgozni. Mondtam, rendben van, mihelyst lehet, megyek. Kiderült, nem olyan egyszerű az ügy, mert az általam betöltendő munkakörhöz olyan végzettséget ír elő a jogszabály, amilyen nekem épp nincs. Enélkül viszont nem vehet fel, függetlenül attól, hogy a munkát simán el tudnám végezni, hiszen sok gyakorlatom van már benne.
Időnként előjött ez a téma, de mindig leálltunk vele a papír hiánya miatt...
2009 tavaszán megint jelentkezett a kedves voltmunkatárs. Én ekkor túl voltam egy januári határozott idős munkán és ismét belevetettem magam a fogászatos álláskeresésbe, tanfolyamkeresésbe. Februárban már odáig jutottam, hogy személyesen megjelentem a képzőnél és kitöltöttük a jelentkezési lapot, úgyhogy ismét nagy lelkesedéssel vártam, hogy végre hívjanak és pozitív hírrel szolgáljanak.
Voltmunkatárs azzal az ötlettel állt elő, mi lenne, ha felvennének a munkára, én meg majd később elmegyek megfelelő suliba, hogy meglegyen az előírt végzettségről a papír. Nos, először kapásból nemet mondtam, mivel már rég kivonultam a szociális ellátásból, és már csak fogászat felé kacsintgatok. Ezt meg is mondtam neki, teljesen normálisan tudomásul vette, hogy innentől kezdve nincs már közös jövőnk. (Na, itt kellett volna megállni.)
Igen ám, de az agyam elkezdett kombinálni. Végül is nem olyan rossz fizetésért végeznék nem túl nehéz munkát, könnyen bele is jönnék, hiszen nem idegen számomra. Csak hát az a fránya suli. Egyszerűen nem érdekel semmiféle szociális témájú képzés, mert hogy kemény, száraz elmélet, semmi gyakorlatiasság nincs benne. Meg különben is az én agyam már a fogászati asszisztenskedésen jár egy ideje. Persze tudom, hogy a tanulás sosem haszontalan, de semmi értelmét nem láttam annak, hogy csak azért kínlódjak (mert ismerve magamat, kínlódás lett volna), hogy legyen egy papírom, holott a munkát papír nélkül is kiválóan el tudom végezni...
Aztán csak arra jutottam, hogy majd kihúzom valahogy azt az időszakot, amíg suliba járok (igaz, saját pénzen kellett volna, ami húzós lett volna, mert akkor egy fillérem nem volt), aztán később munka mellett még mindig tanulhatok fogászati asszisztensnek.
Egy sor bőgés után felhívtam hát voltmunkatársat és mégis igent mondtam.
Örült neki, és én sem tartottam tőle, mert tudtam, hogy milyen vele dolgozni. Egyből telefonált a megfelelő helyekre, mire behívtak elbeszélgetésre. Ott, amennyire tudtam, határozott voltam, bár egyfolytában a szemem előtt lebegett, hogy ez csak egy átmeneti időszak, nem akarok ittragadni. Hiába jöttek nekem a "nyugdíjasállás", "később hivatalban is el tudok helyezkedni" dumákkal, én már tudtam, hogy nem célom a szociális ellátásban megöregedni.
A személyes elbeszélgetés után már evett a fene, hogy mit mondok majd, vagy hogy mondom majd el, hogy mégsem akarom az állást. Azt gondoltam, húsvét után fognak hívni, de nem. Még előtte napon csörgött a rohadt mobilom és közölték, hogy akkor felvesznek. Remegő gyomorral és hanggal megint nemet mondtam. (Itt kellett volna másodszor megállni.)
A húsvét innentől egy rémálom volt. Bőgtem minden nap, ideges voltam. Egyfolytában azon járt az agyam, hogy cserbenhagytam mindenkit. De főleg voltmunkatársat, aki annyira, de annyira örült nekem.
Közben, hogy mégis megtudjam, hol jár az ügy, felhívtam a képző intézményt, ahová jelentkeztem a tanfolyamra. Mondták, hogy május végén indítják a tanfolyamot. Ekkor még sanszos lett volna bekerülnöm, mert az újpálya program még folyt.
Ez is hozzájárult húsvéti rossz hangulatomhoz. Nem tudtam, hogy melyiket válasszam. A biztos állást biztos jövedelemmel vagy a két éve várva várt tanfolyamot.
A végigbőgött, végiglelkifurdalt húsvét után első dolgom az volt, hogy visszahívtam az illetőt, akinél először nemet mondtam. Még mindig ideges hangon, de remélhetőleg értelmesen elmondtam, hogy végiggondoltam az egészet, és ha ők is úgy akarják, akkor felvenném a munkát.
2009 májusában elkezdtem hát dolgozni első ingázós munkahelyemen. Fájó szívvel lemondtam a tanfolyamról, persze nem örökre...
Nem volt ez másképp a vidéki telephely munkatársaival sem. Velük személyesen nem találkoztam, de az internetnek és telefonnak hála, email-ben és sms-ben, néha szóban tartottuk a kapcsolatot.
Egyszer csak azzal állt elő az ottani vezető, hogy menjek hozzá dolgozni. Mondtam, rendben van, mihelyst lehet, megyek. Kiderült, nem olyan egyszerű az ügy, mert az általam betöltendő munkakörhöz olyan végzettséget ír elő a jogszabály, amilyen nekem épp nincs. Enélkül viszont nem vehet fel, függetlenül attól, hogy a munkát simán el tudnám végezni, hiszen sok gyakorlatom van már benne.
Időnként előjött ez a téma, de mindig leálltunk vele a papír hiánya miatt...
2009 tavaszán megint jelentkezett a kedves voltmunkatárs. Én ekkor túl voltam egy januári határozott idős munkán és ismét belevetettem magam a fogászatos álláskeresésbe, tanfolyamkeresésbe. Februárban már odáig jutottam, hogy személyesen megjelentem a képzőnél és kitöltöttük a jelentkezési lapot, úgyhogy ismét nagy lelkesedéssel vártam, hogy végre hívjanak és pozitív hírrel szolgáljanak.
Voltmunkatárs azzal az ötlettel állt elő, mi lenne, ha felvennének a munkára, én meg majd később elmegyek megfelelő suliba, hogy meglegyen az előírt végzettségről a papír. Nos, először kapásból nemet mondtam, mivel már rég kivonultam a szociális ellátásból, és már csak fogászat felé kacsintgatok. Ezt meg is mondtam neki, teljesen normálisan tudomásul vette, hogy innentől kezdve nincs már közös jövőnk. (Na, itt kellett volna megállni.)
Igen ám, de az agyam elkezdett kombinálni. Végül is nem olyan rossz fizetésért végeznék nem túl nehéz munkát, könnyen bele is jönnék, hiszen nem idegen számomra. Csak hát az a fránya suli. Egyszerűen nem érdekel semmiféle szociális témájú képzés, mert hogy kemény, száraz elmélet, semmi gyakorlatiasság nincs benne. Meg különben is az én agyam már a fogászati asszisztenskedésen jár egy ideje. Persze tudom, hogy a tanulás sosem haszontalan, de semmi értelmét nem láttam annak, hogy csak azért kínlódjak (mert ismerve magamat, kínlódás lett volna), hogy legyen egy papírom, holott a munkát papír nélkül is kiválóan el tudom végezni...
Aztán csak arra jutottam, hogy majd kihúzom valahogy azt az időszakot, amíg suliba járok (igaz, saját pénzen kellett volna, ami húzós lett volna, mert akkor egy fillérem nem volt), aztán később munka mellett még mindig tanulhatok fogászati asszisztensnek.
Egy sor bőgés után felhívtam hát voltmunkatársat és mégis igent mondtam.
Örült neki, és én sem tartottam tőle, mert tudtam, hogy milyen vele dolgozni. Egyből telefonált a megfelelő helyekre, mire behívtak elbeszélgetésre. Ott, amennyire tudtam, határozott voltam, bár egyfolytában a szemem előtt lebegett, hogy ez csak egy átmeneti időszak, nem akarok ittragadni. Hiába jöttek nekem a "nyugdíjasállás", "később hivatalban is el tudok helyezkedni" dumákkal, én már tudtam, hogy nem célom a szociális ellátásban megöregedni.
A személyes elbeszélgetés után már evett a fene, hogy mit mondok majd, vagy hogy mondom majd el, hogy mégsem akarom az állást. Azt gondoltam, húsvét után fognak hívni, de nem. Még előtte napon csörgött a rohadt mobilom és közölték, hogy akkor felvesznek. Remegő gyomorral és hanggal megint nemet mondtam. (Itt kellett volna másodszor megállni.)
A húsvét innentől egy rémálom volt. Bőgtem minden nap, ideges voltam. Egyfolytában azon járt az agyam, hogy cserbenhagytam mindenkit. De főleg voltmunkatársat, aki annyira, de annyira örült nekem.
Közben, hogy mégis megtudjam, hol jár az ügy, felhívtam a képző intézményt, ahová jelentkeztem a tanfolyamra. Mondták, hogy május végén indítják a tanfolyamot. Ekkor még sanszos lett volna bekerülnöm, mert az újpálya program még folyt.
Ez is hozzájárult húsvéti rossz hangulatomhoz. Nem tudtam, hogy melyiket válasszam. A biztos állást biztos jövedelemmel vagy a két éve várva várt tanfolyamot.
A végigbőgött, végiglelkifurdalt húsvét után első dolgom az volt, hogy visszahívtam az illetőt, akinél először nemet mondtam. Még mindig ideges hangon, de remélhetőleg értelmesen elmondtam, hogy végiggondoltam az egészet, és ha ők is úgy akarják, akkor felvenném a munkát.
2009 májusában elkezdtem hát dolgozni első ingázós munkahelyemen. Fájó szívvel lemondtam a tanfolyamról, persze nem örökre...
tervek, remények, reménytelenségek
Újra munkanélküli lettem.
Kerestem, pályáztam a fogászati állásokat, képzési lehetőségek után kutattam.
Az elhelyezkedés reménytelennek tűnt megfelelő végzettség nélkül. Sajnos, a munkaadóknak nem elég a rendkívüli érdeklődés, elhivatottság.
Legnagyobb meglepetésemre, akadtak, akik szóba álltak velem. Személyes beszélgetésen is voltam. Ekkor éreztem, hogy nem is annyira reménytelen vállalkozás, amibe belevágtam. Személyes történetem pozitív végkifejlete azonban még várat magára...
Ekkorra böngészőm "kedvencek" menüje már tele volt fogászati oldalakkal. Az egyik oldalon mindenféle fogászattal kapcsolatos hirdetéseket lehetett ingyen feladni, köztük álláshirdetéseket, álláskeresésre vonatkozó hirdetéseket. Gondoltam egy nagyot, és mint civil, bepofátlankodtam a hirdetők közé. Álmomban se gondoltam volna, hogy épp az akkori fogorvosom munkahelye fog nekem válaszolni. Ettől nagyon bepörögtem. Olyannyira, hogy nagyon a szívemre vettem, amikor mégsem engem vettek fel.
Egy másik orvos is akadt, aki foglalkoztatott volna. Végül ő is másképp döntött, így az volt a második pofon.
Közben ugye keresgéltem tanfolyamokat. Sajnos ebben a régióban nem volt képző, aki fogászati asszisztenseket képzett volna. Vagy ha akadt is, létszámgondok miatt sosem indult el képzés.
Hogy haladjak is valamit, felvételiztem webtervező tanfolyamra. Hiszen másik szerelmem az informatika, ez a képzés meg éppen indult. Felvettek, úgyhogy nyertem öt hónapot. Természetesen mindig észben tartottam, hogy én már a fogászatba szeretnék tartozni. Ezt éreztem is magamon rendesen, mert már nem lelkesedtem annyira ezért a képzésért. Persze nem volt haszontalan az az öt hónap. Új ismerősökre tettem szert, kommunikatívabb lettem, jobban kinyíltam. Szóval, csak előnyömre vált.
A bizonyítvány kézhezvétele után ugyanott folytatódott életem, ahol a képzés előtt abbamaradt. Munkakeresés, képzési lehetőségek felkutatása, esetleges nagy fába vágása fejszének.
Egyre jobban erősödött bennem a tudat, hogy megállnám a helyemet a fogászatban. Olyan szilárd volt az elhatározásom, hogy én magam is csodálkoztam, mennyire ragaszkodom elképzelésemhez. Ennyire még soha, semmilyen ügy mellett nem tartottam ki. Semmi, de semmi nem tudta tőle elvenni a kedvem.
Egyszer csak rábukkantam egy magán képző cégre, akiknek kínálatában ott figyelt a fogászati asszisztens tanfolyam. Nyomban felvettem velük a kapcsolatot. Nehezen, de végül 2009 februárjában odáig jutott az ügy, hogy személyesen tudtam náluk a képzésre jelentkezni.
Sokáig semmi hír nem volt felőlük. Mígnem megtudtam, hogy májusban kívánják végre indítani a szívemnek oly kedves tanfolyamot...
Kerestem, pályáztam a fogászati állásokat, képzési lehetőségek után kutattam.
Az elhelyezkedés reménytelennek tűnt megfelelő végzettség nélkül. Sajnos, a munkaadóknak nem elég a rendkívüli érdeklődés, elhivatottság.
Legnagyobb meglepetésemre, akadtak, akik szóba álltak velem. Személyes beszélgetésen is voltam. Ekkor éreztem, hogy nem is annyira reménytelen vállalkozás, amibe belevágtam. Személyes történetem pozitív végkifejlete azonban még várat magára...
Ekkorra böngészőm "kedvencek" menüje már tele volt fogászati oldalakkal. Az egyik oldalon mindenféle fogászattal kapcsolatos hirdetéseket lehetett ingyen feladni, köztük álláshirdetéseket, álláskeresésre vonatkozó hirdetéseket. Gondoltam egy nagyot, és mint civil, bepofátlankodtam a hirdetők közé. Álmomban se gondoltam volna, hogy épp az akkori fogorvosom munkahelye fog nekem válaszolni. Ettől nagyon bepörögtem. Olyannyira, hogy nagyon a szívemre vettem, amikor mégsem engem vettek fel.
Egy másik orvos is akadt, aki foglalkoztatott volna. Végül ő is másképp döntött, így az volt a második pofon.
Közben ugye keresgéltem tanfolyamokat. Sajnos ebben a régióban nem volt képző, aki fogászati asszisztenseket képzett volna. Vagy ha akadt is, létszámgondok miatt sosem indult el képzés.
Hogy haladjak is valamit, felvételiztem webtervező tanfolyamra. Hiszen másik szerelmem az informatika, ez a képzés meg éppen indult. Felvettek, úgyhogy nyertem öt hónapot. Természetesen mindig észben tartottam, hogy én már a fogászatba szeretnék tartozni. Ezt éreztem is magamon rendesen, mert már nem lelkesedtem annyira ezért a képzésért. Persze nem volt haszontalan az az öt hónap. Új ismerősökre tettem szert, kommunikatívabb lettem, jobban kinyíltam. Szóval, csak előnyömre vált.
A bizonyítvány kézhezvétele után ugyanott folytatódott életem, ahol a képzés előtt abbamaradt. Munkakeresés, képzési lehetőségek felkutatása, esetleges nagy fába vágása fejszének.
Egyre jobban erősödött bennem a tudat, hogy megállnám a helyemet a fogászatban. Olyan szilárd volt az elhatározásom, hogy én magam is csodálkoztam, mennyire ragaszkodom elképzelésemhez. Ennyire még soha, semmilyen ügy mellett nem tartottam ki. Semmi, de semmi nem tudta tőle elvenni a kedvem.
Egyszer csak rábukkantam egy magán képző cégre, akiknek kínálatában ott figyelt a fogászati asszisztens tanfolyam. Nyomban felvettem velük a kapcsolatot. Nehezen, de végül 2009 februárjában odáig jutott az ügy, hogy személyesen tudtam náluk a képzésre jelentkezni.
Sokáig semmi hír nem volt felőlük. Mígnem megtudtam, hogy májusban kívánják végre indítani a szívemnek oly kedves tanfolyamot...
a végzetes iwiw
A 2007-es évem elég vegyesre sikerült. Az év eleji hajtás után már tényleg tarthatatlan volt a helyzet. Átszervezések, feladatok újraelosztása, indokolatlan baszogatások, aránytalan terhelések jellemezték ezt az időszakot. Igaz, kevesebb munkám lett, de nem voltam elégedett. A "szar" melókat meghagyták nekem, a jókat meg odaadták másnak. Egyre jobban utáltam az egészet, már semmiben nem leltem örömet. Azt hiszem, kiégtem, vagy mi.
Elkezdtem munkát keresni. Feladtam hirdetéseket az interneten, folyton az álláslehetőségeket nézegettem. Persze, még akkor is ott volt bennem, hogy biztos munkám van, de sokkal jobban vágytam már a felmondásra a tűrhetetlen állapotok miatt.
Nyáron unokatesómmal sokat "lógtam". Jól kidumáltuk magunkat, minden búnkat-bánatunkat elmeséltük egymásnak. Először a dobfesztiválon, majd egy pár napos budapesti kiránduláson. Ekkor még jobban megerősödött bennem, hogy minél hamarabb váltanom kell.
Itt jön a képbe az iwiw. Már akkor is eléggé elfajult ez a rendszer. Boldog-boldogtalan regisztrálta magát rajta. Én, teljesen ártalmatlanul, mindenféle hátsó szándék nélkül, beregisztráltam a munkahelyemet.
Nem gondoltam, hogy ekkora botrányt csapnak miatta. Hát csaptak. Lett botrány, választási lehetőség: fegyelmi vagy azonnali közös megegyezéssel felmondás. Az utóbbit választottam. Így hat és fél év után vége szakadt szocis pályafutásomnak.
Igazat megvallva, nem nagyon bántam. Mondjuk, erre legvadabb rémálmomban sem gondoltam, hogy az iwiw miatt tesznek lapátra. Mindegy. Így is, úgy is eljöttem volna 2007-ben, de nem ilyen körülmények között.
Anyagilag lenullázva, lelkileg megtörve, de felszabadulva láttam neki álmom megvalósításához...
Elkezdtem munkát keresni. Feladtam hirdetéseket az interneten, folyton az álláslehetőségeket nézegettem. Persze, még akkor is ott volt bennem, hogy biztos munkám van, de sokkal jobban vágytam már a felmondásra a tűrhetetlen állapotok miatt.
Nyáron unokatesómmal sokat "lógtam". Jól kidumáltuk magunkat, minden búnkat-bánatunkat elmeséltük egymásnak. Először a dobfesztiválon, majd egy pár napos budapesti kiránduláson. Ekkor még jobban megerősödött bennem, hogy minél hamarabb váltanom kell.
Itt jön a képbe az iwiw. Már akkor is eléggé elfajult ez a rendszer. Boldog-boldogtalan regisztrálta magát rajta. Én, teljesen ártalmatlanul, mindenféle hátsó szándék nélkül, beregisztráltam a munkahelyemet.
Nem gondoltam, hogy ekkora botrányt csapnak miatta. Hát csaptak. Lett botrány, választási lehetőség: fegyelmi vagy azonnali közös megegyezéssel felmondás. Az utóbbit választottam. Így hat és fél év után vége szakadt szocis pályafutásomnak.
Igazat megvallva, nem nagyon bántam. Mondjuk, erre legvadabb rémálmomban sem gondoltam, hogy az iwiw miatt tesznek lapátra. Mindegy. Így is, úgy is eljöttem volna 2007-ben, de nem ilyen körülmények között.
Anyagilag lenullázva, lelkileg megtörve, de felszabadulva láttam neki álmom megvalósításához...
a nagy ötlet
Mint minden újdonság eleinte, a szociban elnyert munka is feldobott. Örültem, hogy végre itthon élhetek, annak ellenére, hogy nagyon szerettem az ország másik végében is lenni. Örültem, hogy végre számítógéppel dolgozhatok. Örültem, hogy nagyon sok újdonságot tanulhattam, csak úgy ragadtak rám az egészségügyi ismeretek, idegen kifejezések.
Nem is volt semmi baj, bevallhatom, hogy akkor még imádtam bejárni dolgozni.
Amíg az orvosi szobában volt a törzshelyem, addig szinte csak szakmai dolgokkal foglalkoztam. Egy idő után be-besegítettem az irodai dolgozóknak is. Eleinte egy kis gépeléssel, aztán már kimutatásokat, összehasonlító elemzéseket is rám bíztak.
Tetszett, hogy istenként néznek rám, mert értek a számítógéphez. Tetszett, hogy sokszor bonyolult, megoldhatatlannak tűnő feladatokat is megcsináltam. Jó volt agyalni egy-egy problémán.
Aztán egy idő múlva felkerültem végleg az irodára. Kevesebb lett a szakmai munka, több a nem szakmai adminisztráció. A hangulat jó volt, a munkatársakkal sem volt semmi probléma. Néha jött egy-egy új arc, egy időben sűrűn cserélődtek az emberkék. Mígnem egyszer azon kaptam magam, hogy már régi bútordarabnak számítok.
A baj a kommunikációval volt. A vezetőség és a beosztottak között elég zavarosan folyt az információcsere. A vezető jó szakember volt ugyan, de az emberekhez nem értett. Mi persze ezt érzékeltük, ezért aztán egyre rosszabb kedvvel jártunk be dolgozni. Minél jobban beleláttunk a működésbe, annak zavaraiba, annál jobban nőtt bennünk a feszültség.
Sajnos, én is kezdtem kiábrándulni az egészből. Pedig még mindig nagyon szerettem a sok kimutatást, elemzést, munkaterv kiértékeléseket, munkaterveket, szabályzatokat gépelgetni, készíteni.
Közben többször megfordult a fejemben, hogy otthagyom az egészet a francba. Könnyen voltam amúgy, mert mégiscsak kényelmes volt a helyzet. Nem kellett másik városba járni dolgozni, otthon laktam, a fizetés is jónak számított.
Néha, amikor nagyon felbosszantottak, kidühöngtem magam, aztán jobb lett egy kicsit. És ez egyre többször fordult elő.
2006-ban már odáig fajult a dolog, hogy összecsomagoltam, hogy megyek felvételizni egy távoli város gyárába. Ebbe a "titok"-ba a legkedvesebb munkatársamat vontam be csak. Vele sokat beszélgettem ezekről az egyre elviselhetetlenebb állapotokról. Ő is nagyon utálta már a helyzetet. Mi ketten elég jóban voltunk, ez persze nem tetszett a vezetőségnek. Sosem tetszett nekik, amikor valakik haverkodtak...
Az utazásból nem lett végül semmi. Sokat agyaltam a dolgon, sajnos a család sem fogadta ötletemet kitörő örömmel, egyáltalán nem támogattak döntésem végrehajtásában. Így egy csomó bőgés után maradtam és még tűrtem.
2007 márciusában már kezdett végleg elszakadni a cérna. Egy dologtalan délután magamba roskadtam és elgondolkodtam. Keményen "elbeszélgettem" magammal. Év végén muszáj lesz lépni, ez így nem mehet tovább. Már utáltam magamat is, mert olyanokat csináltam, mint még soha. Addig nyugodt, kedves, segítőkész ember voltam, ezek a tulajdonságok valahogy kezdtek eltűnni belőlem. Ok nélkül csúnyán szóltam embereknek, megbántottam őket. Ez nekem sem tetszett.
Szóval komolyan átgondoltam addigi életemet. Rájöttem, hogy valami konkrét szakmát nem ártana kitanulni, mert ezekkel, amikkel eddig rendelkezem, nem igazán lehet "normális" állásokra pályázni. De mi legyen az? Mindenképp olyan, ami érdekel, ezért tehát könnyen meg tudom tanulni. Ha pedig elkezdek benne dolgozni, azt élvezni fogom és - előreláthatólag - nyugdíjig fogom tudni csinálni. Sok töprengés után jutottam arra a felismerésre, hogy ezeknek a feltételeknek csak a fogászat felel meg. Hiszen egész idáig csöppet sem lankadt érdeklődésem iránta, némi ismeret is ragadt már rám az elmúlt évek alatt, miért is ne hasznosíthatnám ezeket?
Mivel az egészségügyhöz eddig semmi közöm nem volt, úgy gondoltam, hogy először recepciós vagy valamilyen adminisztrációs munkát kellene keresni egy fogászati rendelőben, aztán meg kitanulhatnám a fogászati asszisztens, majd a dentálhigiénikus szakmát.
És befészkelte magát a fogászat kirobbanthatatlanul az agyamba...
Nem is volt semmi baj, bevallhatom, hogy akkor még imádtam bejárni dolgozni.
Amíg az orvosi szobában volt a törzshelyem, addig szinte csak szakmai dolgokkal foglalkoztam. Egy idő után be-besegítettem az irodai dolgozóknak is. Eleinte egy kis gépeléssel, aztán már kimutatásokat, összehasonlító elemzéseket is rám bíztak.
Tetszett, hogy istenként néznek rám, mert értek a számítógéphez. Tetszett, hogy sokszor bonyolult, megoldhatatlannak tűnő feladatokat is megcsináltam. Jó volt agyalni egy-egy problémán.
Aztán egy idő múlva felkerültem végleg az irodára. Kevesebb lett a szakmai munka, több a nem szakmai adminisztráció. A hangulat jó volt, a munkatársakkal sem volt semmi probléma. Néha jött egy-egy új arc, egy időben sűrűn cserélődtek az emberkék. Mígnem egyszer azon kaptam magam, hogy már régi bútordarabnak számítok.
A baj a kommunikációval volt. A vezetőség és a beosztottak között elég zavarosan folyt az információcsere. A vezető jó szakember volt ugyan, de az emberekhez nem értett. Mi persze ezt érzékeltük, ezért aztán egyre rosszabb kedvvel jártunk be dolgozni. Minél jobban beleláttunk a működésbe, annak zavaraiba, annál jobban nőtt bennünk a feszültség.
Sajnos, én is kezdtem kiábrándulni az egészből. Pedig még mindig nagyon szerettem a sok kimutatást, elemzést, munkaterv kiértékeléseket, munkaterveket, szabályzatokat gépelgetni, készíteni.
Közben többször megfordult a fejemben, hogy otthagyom az egészet a francba. Könnyen voltam amúgy, mert mégiscsak kényelmes volt a helyzet. Nem kellett másik városba járni dolgozni, otthon laktam, a fizetés is jónak számított.
Néha, amikor nagyon felbosszantottak, kidühöngtem magam, aztán jobb lett egy kicsit. És ez egyre többször fordult elő.
2006-ban már odáig fajult a dolog, hogy összecsomagoltam, hogy megyek felvételizni egy távoli város gyárába. Ebbe a "titok"-ba a legkedvesebb munkatársamat vontam be csak. Vele sokat beszélgettem ezekről az egyre elviselhetetlenebb állapotokról. Ő is nagyon utálta már a helyzetet. Mi ketten elég jóban voltunk, ez persze nem tetszett a vezetőségnek. Sosem tetszett nekik, amikor valakik haverkodtak...
Az utazásból nem lett végül semmi. Sokat agyaltam a dolgon, sajnos a család sem fogadta ötletemet kitörő örömmel, egyáltalán nem támogattak döntésem végrehajtásában. Így egy csomó bőgés után maradtam és még tűrtem.
2007 márciusában már kezdett végleg elszakadni a cérna. Egy dologtalan délután magamba roskadtam és elgondolkodtam. Keményen "elbeszélgettem" magammal. Év végén muszáj lesz lépni, ez így nem mehet tovább. Már utáltam magamat is, mert olyanokat csináltam, mint még soha. Addig nyugodt, kedves, segítőkész ember voltam, ezek a tulajdonságok valahogy kezdtek eltűnni belőlem. Ok nélkül csúnyán szóltam embereknek, megbántottam őket. Ez nekem sem tetszett.
Szóval komolyan átgondoltam addigi életemet. Rájöttem, hogy valami konkrét szakmát nem ártana kitanulni, mert ezekkel, amikkel eddig rendelkezem, nem igazán lehet "normális" állásokra pályázni. De mi legyen az? Mindenképp olyan, ami érdekel, ezért tehát könnyen meg tudom tanulni. Ha pedig elkezdek benne dolgozni, azt élvezni fogom és - előreláthatólag - nyugdíjig fogom tudni csinálni. Sok töprengés után jutottam arra a felismerésre, hogy ezeknek a feltételeknek csak a fogászat felel meg. Hiszen egész idáig csöppet sem lankadt érdeklődésem iránta, némi ismeret is ragadt már rám az elmúlt évek alatt, miért is ne hasznosíthatnám ezeket?
Mivel az egészségügyhöz eddig semmi közöm nem volt, úgy gondoltam, hogy először recepciós vagy valamilyen adminisztrációs munkát kellene keresni egy fogászati rendelőben, aztán meg kitanulhatnám a fogászati asszisztens, majd a dentálhigiénikus szakmát.
És befészkelte magát a fogászat kirobbanthatatlanul az agyamba...
újabb mérföldkő
2001-ben lett vége a nagy országlátásnak, amikor is egy januári napon végleg hazaköltöztem.
Viszonylag hamar, március 1-jén munkába állhattam a helyi szociális intézetben, ahol fogyatékos felnőtteket ápolnak-gondoznak. A környezet újdonság volt számomra, az adminisztrálkodás nem annyira. Végre a számítógépes ismereteimnek is hasznát vettem, sokak nagy ámulatára. Kaptam saját számítógépet is. Sőt, mindjárt kettőt. :)
Eleinte az orvosi szobában volt a törzshelyem, amin az osztályvezető főnővérrel osztoztam. Itt nagyon jól éreztem magam, csupa "orvosi dolog"-gal voltam körülvéve. Rengeteg orvosi jellegű szöveget gépeltem, a lakók receptjeit módosítottam, nyomtattam, gyógyszerfelhasználásukat könyveltem hónapról hónapra. Szóval nagyon pörögtem, mert mindig is vonzottak az egészségi, egészségügyi témák (is). Az orvosi kifejezésekkel könnyen megbirkóztam. Rengeteg orvosi krimit olvastam, úgyhogy némelyik kifejezetten ismerős volt számomra.
Na, ekkor fordult meg a fejemben először, hogy talán a fogászati asszisztensi szakmát ki kéne tanulnom, mégpedig egy újsághirdetés kapcsán. Mivel akkor a munkával nem tudtam volna összeegyeztetni sem a gyakorlatokat, sem az iskolába járást, meg anyagilag sem voltam még stabil helyzetben, ezért egy idő után elvetettem ezt az ötletet. De valami újra megindult bennem...
Viszonylag hamar, március 1-jén munkába állhattam a helyi szociális intézetben, ahol fogyatékos felnőtteket ápolnak-gondoznak. A környezet újdonság volt számomra, az adminisztrálkodás nem annyira. Végre a számítógépes ismereteimnek is hasznát vettem, sokak nagy ámulatára. Kaptam saját számítógépet is. Sőt, mindjárt kettőt. :)
Eleinte az orvosi szobában volt a törzshelyem, amin az osztályvezető főnővérrel osztoztam. Itt nagyon jól éreztem magam, csupa "orvosi dolog"-gal voltam körülvéve. Rengeteg orvosi jellegű szöveget gépeltem, a lakók receptjeit módosítottam, nyomtattam, gyógyszerfelhasználásukat könyveltem hónapról hónapra. Szóval nagyon pörögtem, mert mindig is vonzottak az egészségi, egészségügyi témák (is). Az orvosi kifejezésekkel könnyen megbirkóztam. Rengeteg orvosi krimit olvastam, úgyhogy némelyik kifejezetten ismerős volt számomra.
Na, ekkor fordult meg a fejemben először, hogy talán a fogászati asszisztensi szakmát ki kéne tanulnom, mégpedig egy újsághirdetés kapcsán. Mivel akkor a munkával nem tudtam volna összeegyeztetni sem a gyakorlatokat, sem az iskolába járást, meg anyagilag sem voltam még stabil helyzetben, ezért egy idő után elvetettem ezt az ötletet. De valami újra megindult bennem...
a nagybetűs élet kapujában
Az élet, a nagybetűs...
Érettségi után munkakeresés következett. Bejelentkeztem a munkaügyi központba. Látva a sok képzési lehetőséget, ismét tanulásra adtam a fejem. Sajnos, a sok tanfolyam közül engem csak az informatikai jellegűek érdekeltek. Így támogatással elvégeztem egy alapfokú számítógép-kezelő tanfolyamot.
Utána munkába álltam. Egyik helyi iskolában voltam iskolatitkárféle. Mivel akkoriban még elég gyéren voltak (= egyáltalán nem volt számítógépes adminisztrálás, kivéve a könyvelést) az irodák számítástechnikai berendezésekkel felszerelve, a megszerzett tudásomat nem tudtam hasznosítani.
Aztán vége lett a melónak. Munkanélküliség, újabb képzés. Mivel még mindig csak az informatikát mertem bevállalni, ezúttal egy középfokú számítógép-kezelő tanfolyamot végeztem el. Így lettem szoftverüzemeltető.
Ezután egy kicsit elvonultam az ország másik végébe. Egy elektronikai gyárban szalag mellett cd-író berendezések összeszerelésével foglalatoskodtam. Persze szoftverüzemeltető tudásomat itt sem tudtam gyakorolni. A munka, a munkahely, a társaság nagyon jó volt. Bár voltak nehézségek, eszem ágában se lett volna hazaköltözni. De jönni kellett, létszámleépítés volt.
Közben fogászat iránti rajongásom mit sem változott. Itt is nagy szeretettel hallgattam a "fogas" történeteket, de még mindig nem merült fel bennem, hogy miért is ne...
Érettségi után munkakeresés következett. Bejelentkeztem a munkaügyi központba. Látva a sok képzési lehetőséget, ismét tanulásra adtam a fejem. Sajnos, a sok tanfolyam közül engem csak az informatikai jellegűek érdekeltek. Így támogatással elvégeztem egy alapfokú számítógép-kezelő tanfolyamot.
Utána munkába álltam. Egyik helyi iskolában voltam iskolatitkárféle. Mivel akkoriban még elég gyéren voltak (= egyáltalán nem volt számítógépes adminisztrálás, kivéve a könyvelést) az irodák számítástechnikai berendezésekkel felszerelve, a megszerzett tudásomat nem tudtam hasznosítani.
Aztán vége lett a melónak. Munkanélküliség, újabb képzés. Mivel még mindig csak az informatikát mertem bevállalni, ezúttal egy középfokú számítógép-kezelő tanfolyamot végeztem el. Így lettem szoftverüzemeltető.
Ezután egy kicsit elvonultam az ország másik végébe. Egy elektronikai gyárban szalag mellett cd-író berendezések összeszerelésével foglalatoskodtam. Persze szoftverüzemeltető tudásomat itt sem tudtam gyakorolni. A munka, a munkahely, a társaság nagyon jó volt. Bár voltak nehézségek, eszem ágában se lett volna hazaköltözni. De jönni kellett, létszámleépítés volt.
Közben fogászat iránti rajongásom mit sem változott. Itt is nagy szeretettel hallgattam a "fogas" történeteket, de még mindig nem merült fel bennem, hogy miért is ne...
a kötelező fejtágítás időszaka
1991-1995-ig jártam szakközépiskolába. Egy közgazdasági suli idegen
nyelvi gyors-és gépíró szakára. Fogalmam nincs, miért ezt választottam.
Ebben az időben még egyáltalán nem voltak így elterjedve a számítógépek, mobiltelefon se volt. Nem msn-en, iwiw-en meg sms-ben értekeztünk az osztályban egymással. Jut eszembe, még a vezetékes telefon sem volt ilyen formában elérhető.
Még mechanikus írógépen tanultunk meg gépelni. Másodikban már elektronikus gépeken írtunk és azok is maradtak érettségiig. Persze manapság már a gépírást is számítógépen oktatják.
Ügyvitel technika nevezetű tantárgy keretein belül még tekerős számológéppel is számoltunk. Na jó, a végefelé már tanultunk egy kis informatikát: a DOS operációs rendszerrel ismerkedtünk, próbáltunk könyvtárakat létrehozni, másolni fájlokat ide-oda. Tudásunkról pedig papíron kellett számot adni. :)
Mindeközben a fogászati érdeklődésem nem hagyott alább. Persze, ez nem abban nyilvánult meg, hogy zaklattam osztálytársaimat, nézegettem a fogaikat, közvélemény-kutatást tartottam. Nem. Továbbra is elolvastam mindent, ami a kezem ügyébe került ebben a témában. És rögtön becsatlakoztam a beszélgetésbe, ha meghallottam, hogy valaki a fogproblémáiról beszél. Hiába, ezt mindig meghallottam. Szívesen elkísértem (most is) bárkit a fogorvoshoz.
(Akkor) sajnálatomra a középiskolai évek alatt egyszer sem voltunk iskolafogászaton. Utólag persze nem bánom, hogy idegen orvos nem "barmolt" bele a számba.
Sose felejtem el: egyszer egyik osztálytársam hívott, hogy lógjam vele el a történelemórát, ő fogorvoshoz ment. Hát, mit mondjak, erősen vacilláltam, mert a történelmet annyira utáltam, hogy a fogorvost sokkal jobban szerettem (szeretem). De nem mentem, mert arra az órára kivételesen készültem, és egy jó jegy reményében gondoltam, hátha felelek aznap. Feleltem, de sajna egyest kaptam, mert valami apróbetűs részben elvesztem.
Aztán eljött valahogy a negyedik osztály, az érettségi éve. Hogyan tovább? Néhányan jelentkeztek a felsőoktatásba, páran érettségi utáni oktatásba, többiek munkát kerestek.
Egy helyi fogtechnikai labor vezetője akkor végigjárta a negyedikes osztályokat, felvételi lehetőséget kínálva a cégéhez. (Így utólag belegondolva, jó kiindulás lett volna - persze, ha sikerül a felvételi.) De még akkor sem jutott eszembe, hogy próbálkozzak a fogászatban...
Ebben az időben még egyáltalán nem voltak így elterjedve a számítógépek, mobiltelefon se volt. Nem msn-en, iwiw-en meg sms-ben értekeztünk az osztályban egymással. Jut eszembe, még a vezetékes telefon sem volt ilyen formában elérhető.
Még mechanikus írógépen tanultunk meg gépelni. Másodikban már elektronikus gépeken írtunk és azok is maradtak érettségiig. Persze manapság már a gépírást is számítógépen oktatják.
Ügyvitel technika nevezetű tantárgy keretein belül még tekerős számológéppel is számoltunk. Na jó, a végefelé már tanultunk egy kis informatikát: a DOS operációs rendszerrel ismerkedtünk, próbáltunk könyvtárakat létrehozni, másolni fájlokat ide-oda. Tudásunkról pedig papíron kellett számot adni. :)
Mindeközben a fogászati érdeklődésem nem hagyott alább. Persze, ez nem abban nyilvánult meg, hogy zaklattam osztálytársaimat, nézegettem a fogaikat, közvélemény-kutatást tartottam. Nem. Továbbra is elolvastam mindent, ami a kezem ügyébe került ebben a témában. És rögtön becsatlakoztam a beszélgetésbe, ha meghallottam, hogy valaki a fogproblémáiról beszél. Hiába, ezt mindig meghallottam. Szívesen elkísértem (most is) bárkit a fogorvoshoz.
(Akkor) sajnálatomra a középiskolai évek alatt egyszer sem voltunk iskolafogászaton. Utólag persze nem bánom, hogy idegen orvos nem "barmolt" bele a számba.
Sose felejtem el: egyszer egyik osztálytársam hívott, hogy lógjam vele el a történelemórát, ő fogorvoshoz ment. Hát, mit mondjak, erősen vacilláltam, mert a történelmet annyira utáltam, hogy a fogorvost sokkal jobban szerettem (szeretem). De nem mentem, mert arra az órára kivételesen készültem, és egy jó jegy reményében gondoltam, hátha felelek aznap. Feleltem, de sajna egyest kaptam, mert valami apróbetűs részben elvesztem.
Aztán eljött valahogy a negyedik osztály, az érettségi éve. Hogyan tovább? Néhányan jelentkeztek a felsőoktatásba, páran érettségi utáni oktatásba, többiek munkát kerestek.
Egy helyi fogtechnikai labor vezetője akkor végigjárta a negyedikes osztályokat, felvételi lehetőséget kínálva a cégéhez. (Így utólag belegondolva, jó kiindulás lett volna - persze, ha sikerül a felvételi.) De még akkor sem jutott eszembe, hogy próbálkozzak a fogászatban...
szerelem első találkozásra
1988 volt az az év, amikor beleszerettem a fogászatba.
(Azt hiszem, itt már megpecsételődött a sorsom, csak sokáig nem tudtam róla.) Ekkor vonultunk ugyanis először össznépileg az osztállyal
iskolafogászatra. Legtöbb embernek ekkor keletkezik az a végzetes
élménye, ami a későbbiekben meghatározza viszonyát a fogorvosokkal.
Nálam szerelem volt első találkozásra. Hogy miért, nem tudom.
Talán a doktornő kedvessége miatt? Mert kedves volt, szimpatikus. Olyannyira, hogy utána még 20 évig (nyugdíjazásáig) csakis neki volt teljeskörű hatalma a számban nyúlkálni. Igaz, kicsit szabadszájú volt, nem átallott néha kiabálni, ha olyanja volt. Ugyanakkor jó humorral volt megáldva, így azt is tudom, milyen nehéz nagyra nyitott szájjal nevetni próbálni. Ami a szívén, az a száján. De sosem volt brutálisan kegyetlen.
Talán a kellemes első találkozás? Igaz, kihúzta két tejfogamat, mert már ideje lett volna kiesniük, de nem hagyott bennem rossz emlékeket. Nem tapasztaltam hanyag bánásmódot. Eszem ágában sem volt kihagyni a következő időpontokat.
Talán...
Akármi is volt, valamit bekapcsolt a fejemben. Onnantól minden kezembe akadó újságban kerestem a "fogas" cikkeket. Anyám Családi Lap gyűjteményének összes darabját átlapoztam "fogas" írások után kutatva. Találtam is jó párat, azokat elkülönítettem és időről időre újra elolvastam őket. Internet még messze lévén, maradt a könyv, újság, tévé. Úgy faltam ezt a témát, mint más a dínókat vagy a csillagászatot.
(Ez a furcsa vonzalom a mai napig megmaradt.) Mégsem jutott eszembe (de a szüleimnek se), hogy a pályaválasztáskor ezt az érdeklődésemet figyelembe vegyem és valami ilyesmi pályára menjek...
Talán a doktornő kedvessége miatt? Mert kedves volt, szimpatikus. Olyannyira, hogy utána még 20 évig (nyugdíjazásáig) csakis neki volt teljeskörű hatalma a számban nyúlkálni. Igaz, kicsit szabadszájú volt, nem átallott néha kiabálni, ha olyanja volt. Ugyanakkor jó humorral volt megáldva, így azt is tudom, milyen nehéz nagyra nyitott szájjal nevetni próbálni. Ami a szívén, az a száján. De sosem volt brutálisan kegyetlen.
Talán a kellemes első találkozás? Igaz, kihúzta két tejfogamat, mert már ideje lett volna kiesniük, de nem hagyott bennem rossz emlékeket. Nem tapasztaltam hanyag bánásmódot. Eszem ágában sem volt kihagyni a következő időpontokat.
Talán...
Akármi is volt, valamit bekapcsolt a fejemben. Onnantól minden kezembe akadó újságban kerestem a "fogas" cikkeket. Anyám Családi Lap gyűjteményének összes darabját átlapoztam "fogas" írások után kutatva. Találtam is jó párat, azokat elkülönítettem és időről időre újra elolvastam őket. Internet még messze lévén, maradt a könyv, újság, tévé. Úgy faltam ezt a témát, mint más a dínókat vagy a csillagászatot.
(Ez a furcsa vonzalom a mai napig megmaradt.) Mégsem jutott eszembe (de a szüleimnek se), hogy a pályaválasztáskor ezt az érdeklődésemet figyelembe vegyem és valami ilyesmi pályára menjek...
előszó
2007-ben határoztam el, hogy pályamódosítok. Akkor a 31. évemben jártam.
Mivel a fogászat a mindenem (ez kicsit bizarr, de tényleg imádom), kitaláltam, hogy mindenképp fogászatban kell dolgoznom, mert olyan munkát kell végeznem, amiben örömömet is lelem, másképp semmi értelme az életnek.
E "problémára" az látszott kézenfekvő megoldásnak, hogy valamilyen adminisztrátori vagy recepciós munkakörben helyezkedek el egy fogászati rendelőben, majd kitanulom a fogászati asszisztenskedést. Végső célom a dentálhigiénikus képzettség megszerzése, mert szeretnék önállóan is szájban dolgozni...
Mivel a fogászat a mindenem (ez kicsit bizarr, de tényleg imádom), kitaláltam, hogy mindenképp fogászatban kell dolgoznom, mert olyan munkát kell végeznem, amiben örömömet is lelem, másképp semmi értelme az életnek.
E "problémára" az látszott kézenfekvő megoldásnak, hogy valamilyen adminisztrátori vagy recepciós munkakörben helyezkedek el egy fogászati rendelőben, majd kitanulom a fogászati asszisztenskedést. Végső célom a dentálhigiénikus képzettség megszerzése, mert szeretnék önállóan is szájban dolgozni...
Keresés
Archivum
- Jelen
- 2012. február
- 2011. július
- 2010. október
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. október
- 2009. szeptember
- Az összes »
Utolsó kommentek
- elmélet, Marcipánördög: Az óra alatt beszélgetőseket én sem értem sosem- akkor minek... »
- 2010. február 13., Vaszilisza: Hurráhurrá itt is :-) örülök neked :-) »
- 2010. február 13., szaguldokacaj: Köszönöm. Innen már minden csak rajtam múlik tényleg. Igyekszem. »
- 2010. február 13., Marcipánördög: GRATULÁLOK, hogy elérted az álmod megvalósításához az utat! :) »
- "b" terv nélkül, szaguldokacaj: Nahát, üdv itt. :) Lesz folytatás mindenképp, csak most nem... »
